A Kalazanci Szent József római katolikus templomot 1768-ban gróf Károlyi Antal építette, egy bécsi építész, Rosenstigl Ferenc tervei alapján. Az 1834. évi földrengés után a felújítás Ybl Miklós tervei szerint, gróf Károlyi György költségén valósult meg.
A görög katolikus templom 1738-ban építette Rácz Demeter, a Károlyi család jószágigazgatója. Gazdagon díszített ikonosztázai, a kupola freskói maradandó élményt nyújtanak a látogatók számára.
A református templom 1746-1752 között épült. Az 1834-es földrengés megrongálta, de a helyreállítása a gyülekezetek és a céhek adományai segítségével gyorsan megvalósult. A templomkertben Károli Gáspár szobra található.
A zsinagóga építését 1866-ban kezdték. A templom előtt a holokauszt áldozatainak emlékére márvány obeliszket emeltek.
Az evangélikus templom 1815 és 1823 között épült.
Az ortodox templom korábban a román görög katolikusoké volt, 1752–1766 között épült. Mellette található az ortodox esperesség épülete.